Öt előadással várja a közönséget az új színházi évad Kapuváron
Öt előadásból álló színházi bérletsorozattal készül a 2026/2027-es évadra a kapuvári Rábaközi Művelődési Központ.
Musical, vígjáték és történelmi témájú produkció is színpadra kerül, ismert színészek közreműködésével.
Az évad október 17-én, szombaton 19 órakor az „AnyBÚCS” című musicallal indul. A Liliom Produkció előadásában többek között Sztárek Andrea, Bozó Andrea, Bede-Fazekas Anna, Kökös Piroska, Barbinek Paula, Haumann Petra és Pusztaszeri Kornél lép színpadra.
November 21-én 19 órától a „Betörő a menyasszonyom” című előadást láthatja a közönség, Kerényi Miklós Máté és Kárpáti Péter főszereplésével.
A sorozat 2027. február 21-én az „Add kölcsön a feleséged!” című, két részes vígjátékkal folytatódik. Március 20-án „A kőszívű ember fiai” kerül színpadra, a Magyarock Dalszínház Komárom produkciójában, Jókai Mór regénye alapján.
A 2026/2027-es évadot április 25-én a „Kölcsönlakás, avagy Estére szabad a kecó!” című vígjáték zárja. A produkcióban többek között Hujber Ferenc, Ganxsta Zolee, Bugár Anna, Gombás Ádám és Kondákor Zsófia szerepel.
Valamennyi előadás 19 órakor kezdődik a kapuvári Rábaközi Művelődési Központban.
A szervezők arra biztatják az érdeklődőket, hogy aki még nem váltott bérletet, csatlakozzon az új évad közönségéhez. További információ a 96/241-823-as telefonszámon, illetve személyesen a művelődési központban kérhető.



