Mit tettek veled Horváth Teri? – Rábatamási színművésznője

Egy ízig-vérig rábaközi, egyszeres Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes művész., egy nemzet ,,banyája” akit kitaszított egy rendszer. Megkeseredve, elfeledve halt meg, a mindenki Ludas Matyiban szereplő Piroskája és az Indul a bakterházban pedig a Banyát játszó Horváth Teri.

Hiba volt.

Cikkünkben adózni szeretnénk egy olyan színésznő emléke előtt, aki egy kis rábaközi faluból, Rábatamásiból indult el, hogy aztán a magyar színház- és filmművészet meghatározó alakja legyen.

Felfedezője Jászai András volt, a híres Jászai Mari rokona. Már gyerekként is különleges tehetség volt: első szerepei között egy banyát alakított, olyan meggyőzően, hogy még édesanyja sem ismert rá.

Édesanyja derűs asszony volt, aki akkor nevetett sírásig a legnagyobbakat, amikor egy falat sem volt a háznál. Gyermekkorában, amikor étel híján testvéreivel az unásig megutált cukorrépát nem voltak hajlandók megenni, édesapjuk rázendített, így inkább „elénekelték” a vacsorát.

Egyszerű színészi eszközökkel jelenítette meg az emberi mélységeket. Volt honnan merítenie.

Az ötgyermekes család 1946-ban, a jobb élet reményében költözött Rábatamásiból Balfra, ott kaptak ugyanis földet. Horváth Teri 17 éves volt ekkor. Ennek ellenére a rábaközi múltja mindig is ott volt benne-,  szereplőtársai és rendezők, akik látták és hallották, egy szeletet kaptak a rábaközi tájszól­ásból. Ahogy mondták, ez adott egy bájt a már úgyis meglévő tehetségéhez.

A csillogás és az árnyék

A Ludas Matyiban a tragikus sorsú Soós Imrével alkottak szerelmespárt. A közönség azt hitte, az életben is egy párt alkotnak, de Horváth Teri ezt mindig cáfolta:

„Olyan volt a mi barátságunk, hogy abból nem lehetett szerelem.”

Soós Imre halála mélyen megrázta. Úgy érezte, a tragédia elkerülhetetlen volt:

„Gyorsan élt, mindig sietett. Mintha tudta volna, hogy rövid időt tölt itt ezen a földön.”

Fotó: szinhaz.hu

Sokáig úgy tűnt, a színésznő legendás pályát fut be, ám a szókimondó stílusa miatt nem kedvelték a rendezők, idővel pedig pártvonalon sem nézték jó szemmel az őszinte szavakat. Hiába volt az ország egyik ünnepeltje.

A feledés fájdalma

A színház hiánya örök seb maradt számára

Csók István egykori műteremlakásában élt a férjével, a szintén mellőzött festőművésszel, Konfár Gyulával, két kitaszított ember, akik egymásba kapaszkodva próbálták túlélni a túlélhetetlent, hiszen egy alkotó ember számára nincs gyilkosabb, mint a semmittevés.

Azt mesélik, mikor Horváth Teri imádott férje látta, hogy párja egyre nehezebben viseli a tétlenséget, odalépett a festőállványhoz és készített egy csodás portrét a feleségéről. Az életben szürke volt és megfáradt, a vásznon viszont gyönyörű és színesen pompázó.

A műteremlakás pedig szépen lassan tele lett a portréképeivel, mert a fájdalom nem múlt.

Fotó: Arcanum/Képes Újság

A színművésznő a következőket mondta: „Régen volt, amikor színésznő voltam. Ha a színházra gondolok, összeszorul a szívem, szinte fizikai fájdalmat érzek”.

„Annak idejét úgy gondoltam, ha a filmet vagy a színházat elveszik tőlem, belehalnék. Bele is haltam egy kicsit, de feltámadnék, ha adnának rá lehetőséget.”

Generációk nőttek fel úgy, hogy nem is hallottak Horváth Teriről.

A Gorkij fasoron lévő lakása (mai nevén: Városligeti fasor) lett az ő színháza, s egyre kevesebben tudták, ki az az ősz hajú hölgy, aki időnként megjelent a helyi közértben.

2008 szeptemberében elveszítette férjét. A következő év tavaszán ő is ment utána. A legszomorúbb talán, hogy halálhíre szinte észrevétlen maradt - mindössze egy rövid nekrológ jelent meg a Népszabadságban, majd a színházak folyosóin néhány döbbent kérdés hangzott el:

- „Hallottad? Meghalt Horváth Teri.”
- „Miért, még élt?”

Rábatamásiban a családi ház már nem áll, azt viszont tudjuk, nélküle nem indult volna el úgy a Bakterház.